Előadóink között a neves külföldi adattárházas szakemberek mellett megtalálhatóak a hazai DW iparág vezetőinek munkatársai, valamint a tanácsadói szakma és az ügyféloldal képviselői.

Nemzetközi vendégelőadók

Dominik Slezak
Chief Scientist, Infobright

Az Infobright egyik alapítója és vezető szakértője. 2002-ben szerzett PhD címet a varsói egyetemen, kutatási területe többek között az adatbázisok, adattárházak és adatbányászati technológiák. Tudományos pályafutása során számos konferencián vett részt előadóként, közreműködik több szakkiadvány szerkesztésében és több mint 60 publikációval rendelkezik.

Sandra Massé
Channel Manager EMEA, Talend

A Talend egyik regionális vezetőjént feladata az üzletfejlesztés és a kapcsolatok ápolása a véghelhasználókkal és a Talend partnerekkel az EMEA régióban. Karrierje korábbi szakaszában neves multinacionális cégeknél töltött be hasonló pozíciókat.

Hazai előadóink

Bódogh Attila
üzletfejlesztési igazgató, Nextent Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett diplomát, majd különböző képzéseken MBA és Ph.D fokozatot. Kezdetben adattárház fejlesztőként, majd különböző tanácsadói, projektvezetői pozíciókban főleg üzleti intelligencia rendszerekkel, adattárházakkal foglalkozott. A Nextent Informatika Zrt. igazgatóságának tagja, mellette üzleti és mesterséges intelligencia alapú innovatív megoldásokkal, ezen rendszerek fejlesztésének és bevezetésének irányításával foglalkozik.

Csillag Péter
ügyvezető, Starschema Kft.

Tíz éve foglalkozik adattárházas és üzleti intelligencia rendszerek eladásával, bevezetésével, fejlesztésével, támogatásával. Ez alatt az idő alatt a fejlesztőtől a projektvezetőig, a kereskedőtől az oktatóig számos IT pozícióban megfordult Magyarországon és külhonban egyaránt.

Dolleschall János
térinformatikai szakértő, Compet-Terra Bt.

A Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát geoinformatikából, jelenleg PhD tanulmányokat folytat. Térinformatikusként vesz részt a Compet-Terra Bt. szakmai munkájában, elsősorban a nyílt forráskódú térinformatikai szoftverek tartoznak tevékenysége és érdeklődése körébe. Az idén alakult Cascadoss Magyarország Egyesület alelnöke, melynek alapvető célja a hazai nyílt forráskódú térinformatikai közösség kialakítása.

Fekete Gábor
ügyvezető, IFUA Horváth & Partners

Szervezőmérnök, 15 éve foglalkozik üzleti intelligenciával kapcsolatos tanácsadással, azon belül is kiemelten különböző OLAP technológiákkal. Az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere, a vegyipari és gyógyszeripari terület vezetője.

Horváth Péter
szoftverfejlesztő, DSS Consulting

2008 áprilisa óta a DSS Consulting Kft. alkalmazottja. Járatos a szoftverfejlesztés rejtelmeiben, a Java technológiák alkalmazásában és webes alkalmazások készítésében. Részt vett a KSH adattárház rendszerének kialakításában, melynek egyik komponense egy nyílt forrású JPivot motorra épülő OLAP elemző alkalmazás.

Koleszár Kázmér
számítástechnikai projektvezető, MultiRáció Kft.

Fizikusként végzett, 2001 óta dolgozik a MultiRáció Kft.-nél. Részt vett a cég szinte minden egyedi szoftverfejlesztési tevékenységében programozóként, majd rendszerszervezőként. Szakterülete az idősorok statisztikai analízise. Jelenleg a Kisterületi Munkaügyi Statisztikai Rendszer (KMSR) projektvezetője.

Körmendi György
Ügyvezető, SPSS Hungary

Fizikusként végzett az ELTE-n, 1999 óta foglalkozik adatbányászattal, tanácsadóként számos telekommunikációs és pénzintézeti projektben vett részt. 2005-ben két társával megalapította az SPSS új magyarországi képviseletét.

Kőszegi Róbert
szoftverfejlesztő, Lufthansa Systems

10 éve foglalkozik adattárházakkal és üzleti intelligencia megoldásokkal, jelenleg a Lufthansa Systems Üzleti Intelligencia és Adatbázisok csoportjának munkatársa.

Molnár Tamás
tanácsadó, IFUA Horváth & Partners

Alkalmazott matematikus és közgazdász, 2004 óta az IFUA Horváth & Partners tanácsadója. Szakterülete a multidimenzionális OLAP eszközökkel támogatott kontrolling rendszerek fejlesztése. Kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a közüzemi szolgáltatások területén.

Prekopcsák Zoltán
doktorandusz hallgató, BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kutat adatbányászat és adatvizualizáció területén, valamint adatbányászati szoftverekről tart előadásokat és gyakorlatokat. Kutatásaiban, adatbányászati versenyeken és ipari projektekben is főleg nyílt forráskódú szoftverekkel dolgozik, melyekhez kiegészítéseket is fejleszt.

Szente István
vezető üzleti intelligencia tanácsadó, DSS Consulting

2006 óta dolgozik a DSS Consulting Kft.-nél mint vezető üzleti intelligencia tanácsadó. Munkája során tapasztalatokat szerzett a főbb RDBMS, MDBMS, ETL és BI eszközök szinte mindegyikével, valamint a nyílt forráskódú DW&BI megoldások fejlődését is figyelemmel követi. Több nyílt forráskódú üzleti intelligencia projektnek volt már résztvevője.

Sánta Zoltán
termékfejlesztési menedzser, R&R Software

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett mérnök informatikusként. 2003-ban csatlakozott az R&R Software Zrt. FusionR üzletágához fejlesztőként, majd több éven keresztül tanácsadói, projektvezetői pozíciót töltött be. Jelenleg vezető tanácsadóként és termékfejlesztési menedzserként feladata az üzletág termék- és szolgáltatásportfoliójának bővítése.

Simon Zoltán
projektvezető, Lufthansa Systems

A Lufthansa Systems tanácsadója adattárházak, üzleti intelligencia területén. Az elmúlt 7 évben részt vett valós idejű adattárház-technológia kidolgozásában, valós idejű adattárház implementációjában és szakmai irányításában, jelenleg projektvezetőként dolgozik.

Fontos tudnivalók

A konferencia dátuma:
2009. október 13. kedd

Helyszín:
Hotel Ibis Váci út
1134 Bp., Dózsa György út 65.
Részvételi díj:
40.000 Ft + ÁFA

Támogatók



Médiapartnerek